Aki végül nem nálunk foglal

Az Igen Szalonban fontosnak tartjuk, hogy minden menyasszony elégedett és boldog legyen, amikor magára ölti álmai esküvői ruháját! Még akkor is, ha az a menyasszonyi ruha nem az Igen Szalon kínálatából származik. Tukmálós akciók, csőbehúzás és hazugságok helyett jöjjön Andrea története. Őszintén, ahogyan ő átélte.

“Szeptemberi esküvőnk szervezésének egyik fénypontja az esküvői ruha kiválasztása, amelytől éppúgy féltem, mint amennyire vártam. Hosszas internetes böngészés után januárban kezdtem el menyasszonyi ruhát keresni, barátnőm nem túl régi tapasztalataival felvértezve. Ő hónapokig kereste az Igazit, és közben közel és távol az összes szalont bejárta. Ez a barátnőm azzal készített fel, hogy nehéz megtalálni a tökéletes ruhát, és hogy az esküvői ruhák élőben kevésbé szépek, mint a honlapokon lévő fotókon.

Az esküvői ruha projektben egy másik barátnőm volt a társam, akivel megegyezik az ízlésünk. A vőlegény nem vállalta a hercehurcát :-).

A ruhakeresésbe azzal vágtam bele, hogy minden vágyam egy nekem személyre szabottan tervezett ruha, de nem voltam benne biztos, hogy ez akár anyagilag, akár technikailag megvalósítható. Az interneten elég kevés információt találtam arról hogyan is néz ki, ha valaki egyedileg terveztet. Így nem zártam ki annak lehetőségét, hogy egy szalonban megtalálom a tökéletes menyasszonyi ruhát. Az internetes kutatások eredményeként 3 szalont választottam ki, köztük elsőként az Igen Szalont. A három szalonban, ahol próbáltam közel hasonló jó tapasztalatokat szereztem a munkatársakról, kevésbé jókat a ruhákról.

A szalonokban dolgozók nagyon kedvesek voltak, sokkal több időt szántak rám, mint amennyire valóban szükség volt, elhalmoztak ruhákkal, úgy éreztem őszintén megmondják a véleményüket, nagyon gyorsan ráhangolódtak az ízlésemre. Egy helyen nem engedtek fotózni, ezt kicsit sérelmeztem, hiszen én nem választanék úgy menyasszonyi ruhát, hogy azt a széles családi és baráti körömmel ne osztanám meg.

Ahogy az első esküvői ruha rám került, elfogott a jó érzés, nagyon tetszettem magamnak fehér ruhában, illegtem, billegtem a tükör előtt, és a mosolyt nem lehetett eltüntetni az arcomról. Aztán ahogy bejártam a tervezett szalonokat, úgy kezdett elszállni a rózsaszín köd. Elkezdtem figyelni az olyan apróságokra, mint az uszály, amit szertartás után fel kell tűzni és nekem ezek a feltűzési megoldások nem tetszenek. Az este nagy részében az uszály feltűzve van és szerintem elrontja az összképet. A másik a mellrész. A tervezők megálmodnak egy ideális mellformát, amelybe szerintem nem csak az én mellem nem passzol. Ezt – az én esetemben – elképesztő mennyiségű szivacsbetéttel oldják meg. Én szeretném, ha a ruhám az én mellem formáját követné. Vicces történetem ezzel kapcsolatban, hogy az egyik szalonban, amikor arra panaszkodtam, hogy a kikeményített mellrész jóval túlmutat a mellemen, azzal nyugtattak, hogy sebaj, rajtam kívül senki nem fogja megtudni, hogy a kebleim nagy része szivacs. Mikor megjegyeztem, hogy a vőlegényem szerintem észre fogja venni a változást, azt találták mondani, hogy a vőlegényem örülni fog a nagyobb melleknek. Szerencsére az én vőlegényem pont úgy szereti az idomaimat, ahogyan vannak.

Tudom, hogy három szalon igazán nem mondható reprezentatív tapasztalatnak, én azonban mégis úgy érzem, hogy a kölcsönözhető ruhaválaszték fazonban nagyon egysíkú. Annyi gyönyörű fazont, ötletes megoldást látni külföldi, de akár hazai gálákon, a szalonok kínálata pedig az óriási hercegnős, az A vonalú és a sellő fazonokra korlátozódik. Anyaghasználatban és díszítésben persze szinte csak a képzelet szab határt, én mégis vágytam ezen túl valami különlegesebbre.

Mindenki azt mondja, hogy az ember érzi, ha megtalálta a neki való esküvői ruhát. Hát én ezt akkor éreztem meg, amikor megismerkedtem azzal a tervezővel, aki végül a ruhámat nekem egyedileg tervezi és készíti. Két tervezőt kerestem fel a szalonok után. Velük kapcsolatban a legnagyobb félelmem az ár volt. Talán meglepetés, hogy az egyedileg tervezett és kivitelezett ruhát egy felső-közép – közép kategóriás menyasszonyi ruha kölcsönzési árából valósítják meg. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan bátortalanok látatlanban megrendelni egy menyasszonyi ruhát, de azok a tervezők, akiknél én jártam rendelkeznek saját kollekcióval, fel tudtam próbálni a jelenlegi mintadarabjaikból néhányat, megtapasztalhattam azt a minőséget, amit ők képviselnek, ráadásul a tervezési és kivitelezési ár magában foglalja egy „molinó ruha” elkészítését, amelyen véglegesítjük a fazont, és miután kialakul a végső változat, készítik el a kiválasztott anyagból a ruhát.

Tapasztalataimmal nem akarok senkit eltántorítani a kölcsönzéstől. Úgy gondolom, a többséget nem zavarja a kitömött mellrész, és a legtöbben el tudják fogadni, hogy az uszályt feltűzik.  Az Igen Szalont még azzal együtt is csak ajánlani tudom, hogy végül én nem tőlük választok menyasszonyi ruhát, mert maximális figyelmet és törődést kaptam tőlük a próbán. Azonban ha szeretnétek egyedi, saját ruhát, akkor bátran vágjatok bele! Igaz, a tervezők által készített esküvői ruha azoknak jó, akik nem szeretnének nagyon díszes, gyöngyös, köves ruhát, hanem valami egyszerűbb, letisztultabb darabot. Ha számotokra is ilyen az álom menyasszonyi ruha, kutassátok fel a tervezőket, ők sajnos annyira nincsenek előtérben, mint a szalonok.”

 

Adatkezelési tájékoztatónk megtekintéséhez kattintson ide!

Annak érdekében, hogy a megfelelő figyelmet tudjuk Önnek szentelni, és nyugodt, kellemes légkörben valósuljon meg az esküvői ruha próba, azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be szalonunkba!

Időpontfoglalás
Rendben