Mi hisszük azt, hogy egy menyasszonynál jobban senki más nem tudja elmesélni, mit élt meg az esküvői ruha próbák során. Megkértünk hát néhány menyasszonyt, olyat is, aki nálunk találta meg a tökéletes esküvői ruhát, és olyat is, aki végül nem mellettünk döntött, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat, melyeket publikálva segíthetjük az Önök döntését! Tippek, trükkök, praktikák, minden, amire érdemes figyelni a menyasszonyi ruha próbák során!
Marcsi esküvője júliusban volt. Barátnői unszolására szeptemberben kezdte el járni a szalonokat. Jöjjön hát Marcsi története:
“A szalonról akkor hallottam először, amikor az egyik koszorúslányom mesélte, hogy látott egy fotót az Igen Szalon honlapján, és neki az az álomruhája, menjünk el és nézzük meg. A barátnőmmel felkerekedtünk, és bementünk hozzátok. Én persze már az elején kikötöttem, hogy nem fogok ruhát próbálni, mert még csak szeptember van és semmi kedvem hozzá.
A szalonban nagyon segítőkészek voltak a lányok, nagyon kedvesek, sajnos az a menyasszonyi ruha nem volt épp, amit a barátnőm meg szeretett volna nézni. De ha már ott vagyunk nézzünk meg pár menyasszonyi ruhát is.
Persze akkor sem akartam még próbálni, de mikor már hárman unszoltak, engedtem a kérésnek.
Meg is tetszett három esküvői ruha. Már ott eldőlt, hogy ekrü színe lesz, mert a hófehér nagyon nem tetszett.
Felírták a ruhák nevét a lányok és eljöttünk.
A következő napokban elkezdett motoszkálni bennem, hogy mi lenne ha mégis elkezdenénk már menyasszonyi ruhákat nézni…
A barátnőmmel újra felkerekedtünk és visszamentünk a szalonba. Újabb pár esküvői ruha felpróbálása következett…
Volt egy, amire azt mondtam, hogy Jó, jó, de…. Erre a lányok hoztak egy másik menyasszonyi ruhát, ami majdnem ugyanolyan volt, de mégis egy kicsit más… csipkés… combtól bővülő… ekrü… nem “habosbabos”… szolid, mégis kihívó… csodaszép. Ez volt az Enzoani Diana esküvői ruha. Ez volt a szerelem első látásra ruha.
Volt még két másik is: egy A vonalú esküvői ruha és egy másik, rózsaszín virágos… Megnézte anyukám, a tesóm és a barátnők is. Ki élőben, ki fényképen. Anyukám és a barátnőm a Diana menyasszonyi ruhára szavaztak, míg mindenki más az A vonalúra.
Én mindig is olyan menyasszonyi ruhát szerettem volna az esküvőmre, amin rengeteg csipke van és nem habos…
Eltelt újabb pár nap és visszamentem újra felpróbálni a ruhákat. Akkor már alig vártam, hogy újra felvegyem a csipkeruhát. De nekem is, mint gondolom minden más menyasszonynak, ott motoszkál a fejében, hogy “jó, de még addig van 10 hónap, mi van ha találok szebbet és jobbat”…
A lányok a szalonban, mintha csak kitalálták volna a gondolatomat, azt mondták, hogy menjek el, nézzek körbe más szalonokban is, hogy nyugodtan merjek dönteni. Hozzáteszem ez nagyon szimpatikus volt. Sőt azt is mondták még, hogyha megvan az IGAZI esküvői ruha, azt úgyis érzem, és minden egyes ruhánál azt fogom gondolni, hogy “jó, jó….de AZ sokkal jobb volt”!
Itt kezdődött el újabb pár hét és rengeteg ruhaszalon bejárása a városban…
(Hozzátenném, hogy most nem azért írom le ezeket, mert nektek írok, mint Igen Szalonnak, hanem tényleg ezt éltem meg és ezeket gondolom…)
Volt mindig 1-1 barátnő, aki elkísért…
Azóta sem tudnék megnevezni szalonokat, nem is tudom melyekben voltunk, de rengetegben… a körúton a legtöbbnél az volt a tapasztalat, hogy nem voltak szépek a ruhák, látszott rajtuk, hogy már sok menyasszonyon voltak. Nem voltak kedvesek az eladók, és az volt a kedvencem, hogy maximum 3 esküvői ruhát lehet felpróbálni, pedig nem volt soha senki az üzletben… Volt, ahol majd leharapták a fejemet, hogy mit képzelek én, hogy menyasszonyi ruhát akarok próbálni… Most szeptemberben jövő júliusra?!
Egy másik helyen közölte a lány, hogy válasszak ki 3 ruhát, próbáljuk fel, felírja a nevüket és legközelebb már csak azt az egyet próbálhatom fel a 3 közül ami a legjobban tetszett… Ez volt az egyik, ami elkeserített, a másik pedig az volt, hogy az egész körút kicsit sablonos volt… Minden üzletben ugyan azok, vagy nagyon hasonló menyasszonyi ruhák, egyáltalán nem lelkes kiszolgálással… Fotózni csak nagyon ritkán engedték meg, hozzáteszem csak ott, ahol normálisabb állapotban lévő, szép esküvői ruhák voltak. Ilyen csak 1-2 helyen fordult elő.
Árban voltak olcsóbbak is, mint az én választott ruhám, de drágábbak is akadtak.
Aztán egyszer csak azon kaptam magam, az x. szalon után, hogy igaza volt Zsófinak (ha jól emlékszem, így hívták a hosszú hajú, magas lányt a szalonotokban), hogy felvettem egy esküvői ruhát és az volt az első gondolatom, hogy “jó, jó, de a csipke az szebb….” Aztán minden ruhánál jött ez az érzés…
Így ment ez napokig. Én már kezdtem elfáradni, amikor egy ismerősöm ajánlott egy szalont, ami kicsit messzebb van, de valakinek onnan volt a menyasszonyi ruhája. Nagyon segítőkészek, nem drága és exkluzív ruhákat árulnak. Na jó, hát miért ne néznénk meg?!
Leült a vezető velünk szembe, megkérdezte, hogy mikor akarok menyasszonyi ruhát foglalni, mert 2 hét múlva bezár a szalon x időre, de az esküvő kiállításon már kint lesznek, és nem is szalon, ami nincs kint ott… Aztán megkérdezte, hogy milyen esküvői ruhát szeretnék konkrétan. Elszörnyülködött, hogy nem tudom. Majd negyed óra után elindulhattam szigorúan utána a szalonban, és mutatott néhány esküvői ruhát. Persze naivan azt mondtam, hogy ezt is próbáljuk, meg azt is… Hát közölte, hogy nem úgy van az, maximum hármat, de hogy lássuk, milyen jófej, akár 4-5 is lehet… Volt köztük egy, ami nagyon tetszett… először az árán akadtam fenn, ami duplája volt az addig felpróbált ruháknak, aztán a kedvességen. Mert a menyasszonyi ruha nagyon nehezen ért be rajtam… Persze, nem vagyok egy 45 kg-os modell alkat, de nem is tartom magamat nagyon kövérnek. Azt a mondatot soha nem fogom elfelejteni, hogy “Fogyjál le 5-8kg-ot, és akkor nem lesz semmi gond vele” Összenéztünk a barátnőmmel és kitámolyogtunk a szalonból…
Kicsit hülyén éreztem magam, hogy valaki, aki akkor lát először, mellesleg abból él, hogy az esküvői ruháit kölcsönözzék, ilyet mer mondani. Akkor döntöttem el, hogy itt a vége a dolognak.
Visszamentem hozzátok, ahol elpanaszoltam a lányoknak, hogy mi történt miközben a szépséges menyasszonyi ruhámba bebújtattak immáron 100adszor, és ezt mindig kedves mosollyal tették. Persze rögtön tudták, hogy melyik szalonról beszélek… Mert nem én voltam az első, aki panaszkodott vagy épp sírva jött el onnan…
Így történt a ruhaválasztás… És nagyon hálás vagyok a szalon dolgozóinak a sok figyelemért, türelemért, kedvességért!
Üdvözlettel: Marcsi”