Örök dilemma: varrassuk vagy kölcsönözzük az esküvői ruhánkat?

Néhány évtizeddel ezelőtt az a kérdés, dilemma, hogy kölcsönözzük-e az esküvői ruhánkat, még fel sem merülhetett. A menyasszony elment a varrónőhöz, aki a legtöbb esetben már az édesanyja menyasszonyi ruháját is készítette, majd összedugták a fejüket, hogy milyen legyen az álom ruha.

Régi, varratott esküvői ruha. Régi típusú, hagyományos, varratott esküvői ruha.

Varratott és kölcsönzött esküvői ruha, pro és kontra

Az esküvői ruha stílusa változott az idők során: volt, hogy a letisztult sifon vagy zsorzsett, volt, hogy a nagy szoknyás szatén vagy taft, és volt olyan időszak is a ’60-as évek végén, amikor mini esküvői ruha terveit kellett a varrónőknek megvalósítani.

Az évek során egyre több és több divatmárka tűnt fel, és persze mindegyik szerette volna megmutatni, hogy mit gondol a női ruházat csúcsáról, a MENYASSZONYI RUHÁRÓL.

Enzoani Jeanette esküvői ruha.

Enzoani Jeanette

A neves divattervezők esküvői ruháit azonban nem sokan engedhették meg maguknak, így a varratás is tartotta magát. Minél jobban elterjedtek a nagyobb közönség számára is megfizethető menyasszonyi ruhák, annál inkább fordult az esküvői ruhák piaca a vásárlás irányába.

Kevesen tudják, de a világ nagy részén a menyasszonyi ruha kölcsönzés -mint lehetőség-, fel sem merülhet, nincs ilyen! Mindenki megvásárolja az esküvői ruháját, zömében az esküvői szalonban kiválasztott modellt, kisebb mértékben a méretre varratott, egyedi menyasszonyi ruha kreációt.

Mivel mi a világ azon kis szeletén élünk Közép-Kelet Európában, ahol van esküvői ruha kölcsönzés, a döntés előttünk áll: kölcsönözzük vagy varrassuk az esküvői ruhánkat?

Diane Legrand 7314 nagyszoknyás esküvői ruha.

Diane Legrand 7314

A kölcsönzés nagyon nagy előnye, hogy már kész esküvői ruha modelleket próbálhatunk fel. Nem kell a menyasszonyi ruhát fejben előre megterveznünk, elképzelnünk, hogyan fog állni, vagy aggódnunk, elég karcsúak leszünk-e benne. Arról sem nekünk kell döntést hoznunk, hogy a díszítés gyöngy vagy kő legyen-e az esküvői ruhán, illetve maga a díszítés sok lesz-e vagy kevés. Továbbá az sem minket terhel, hogy milyen alap ruha anyagot és ahhoz milyen mintájú csipke anyagot válasszunk, illetve, hogy a választott anyag a ruha elkészültével beváltja-e majd a hozzá fűzött reményeinket.

Varrónő varrja az esküvői ruhát.

Az is nagy kérdés, hogy ha a varrónő vagy designer nem vállalja a kellékek beszerzését, hová menjünk, honnan szerezzük be ezeket. Egyáltalán megtaláljuk-e valahol a nekünk tetsző anyagokat vagy díszítéseket? És ha igen, mindezt mennyiért? Ha minőségi anyagokat szeretnénk vásárolni a menyasszonyi ruhához, annak az ára rendkívül magas is lehet. Az időről pedig még nem is beszéltünk. A méretre készítés igen sok próbával jár, sokkal több időt vesz el tőlünk, mint a kölcsönzés.

Esküvői ruhapróba során történő igazítás.

Kölcsönzés során lehetőségünk van sokféle modellt felpróbálni. Nagyon gyakran tapasztalható, hogy nem a képek alapján kiválasztott fazonú esküvői ruha áll a legjobban. Sokszor hangzik el a „ne legyen rajta díszítés, egyszerű menyasszonyi ruha modellt szeretnék”  mondat, de legtöbbször az egyszerű kevésnek bizonyul, és a menyasszony rádöbben, hogy távolról a násznép nem talál majd elég látványosnak egy nagyon letisztult esküvői ruhát. A díszített, különlegesebb ruhák mellett szól az „egyszer az életben” érv is, hiszen terveink szerint máskor nem viselhetünk ilyen látványos, csillogó-villogó, uszályos ruhát.

Kenneth Winston 1755 esküvői ruha.

Kenneth Winston 1755

A kölcsönzés hátránya, hogy a menyasszonyi ruhát vissza kell vinni. Nehéz megválni tőle, és nehéz vigyázni rá. Gondolnunk kell arra, hogy más is szeretné jó állapotban kikölcsönözni!

Ha a varratás mellett döntünk, akkor álmodhatunk nagyot. Az esküvői ruhánk pont olyan lehet, amilyennek csak elképzeljük. Bár számolni kell azzal, hogy a sok kézi munka, egyedi díszítés, gyöngyözés nagyon megdrágíthatja a készülő menyasszonyi ruhát. Egy biztos, hogy ha így döntünk, egyedi és személyre szabott esküvői ruhában mondjuk majd ki a boldogító igent. Lehet nagyon eredeti, lehet speciális anyagból és színből, lehet bármekkora méretű, és a nagy nap után nem kell visszavinnünk. Nem kell a kölcsönzésre váró esküvői ruha modellek közül kiválasztanunk egyet és elfogadni, ha nem teljesen fedi az álmainkat.

Az esküvői ruha a miénk marad, otthon csodálhatjuk és akár egy nap a születendő kislányunk is boldogan ölti majd magára.

 

A kölcsönözhető ruhák között is megtalálhatjuk az álomruhát! Amennyiben Ön a kölcsönzés mellett döntött, jöjjön el hozzánk és segítünk megtalálni, melyik fazon az igazi!

Adatkezelési tájékoztatónk megtekintéséhez kattintson ide!

Annak érdekében, hogy a megfelelő figyelmet tudjuk Önnek szentelni, és nyugodt, kellemes légkörben valósuljon meg az esküvői ruha próba, azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be szalonunkba!

Időpontfoglalás