Nem minden kopott, ami használt

Az Igen Szalonnak, mint Budapest egyik legnépszerűbb esküvői ruha szalonjának kötelessége követni a legújabb trendeket és minél inkább vásárlói kedvére tenni. Éppen ezért járunk szakkiállításokra, szakvásárokra és rendeljük meg a legszebb menyasszonyi ruha modelleket a legjobb világmárkáktól. Természetesen vannak örök klasszikusok, amik hosszabb távon is megmaradnak esküvői ruha kínálatunkban. Attól, hogy most a csipke és a vintage stílus mindent visz, a választékunkban éppúgy megtalálhatóak még más típusú, de semmiképp sem ódivatú menyasszonyi ruhák is.

Tudni kell azonban, hogy nálunk létezik egy kőbe vésett szabály. Egy adott menyasszonyi ruhát maximum csak 3-4 alkalommal adunk kis kölcsönzésbe, pontosan azért, hogy megőrizzük a tökéletes minőséget, és ezzel garantáljuk a fiatal ara boldogságát. Hiszen az esküvő után visszahozott menyasszonyi ruha általában kissé (vagy sajnos előfordul, hogy nagyon) koszos, füves, gyűrött, na és persze ki van tágulva. Szerencsére olyan technikák léteznek ma már, hogy ezeket az esküvői ruhákat (az extrém esetektől eltekintve) szinte az eredeti állapotukba vissza tudjuk állítani, azonban a szabály az szabály, három használat után csúnya szóval, leselejtezzük őket. És hogy mi történik velük ilyenkor?

Becsomagoljuk és az Outlet részlegünkbe visszük át őket, ahol már kedvezményes áron várják új gazdáikat. Hogy ki az elsődleges célcsoport? Azok a menyasszonyok, akiknek esküvői budget-jük korlátozott, mégis szeretnének saját menyasszonyi ruhát. Budapesten kevés helyen van lehetőség az eredetihez képest töredék áron beszerezni jó minőségű, márkás kifutó modelleket, amik épphogy csak kikerültek a szalonok kínálatából. Gondoljon csak bele, mekkora megtakarítást jelenthet, ha álmai esküvői ruháját 50-90.000 Ft körüli összegből sikerül megvásárolnia! A leendő férj öröméről már ne is beszéljünk a számlát meglátva….

akcios menyasszonyi ruha a budapesti outletbenakcios eskuvoi ruha a budapesti outletben

A Budapesten található Igen Outletben a márkás, kifutó menyasszonyi ruha modellek széles választékban megtalálhatóak különböző stílusban és fazonban; egészen a szűk fazonú testhezállótól kezdve az A-vonalún és a sellő fazonokon át egészen a nagyszoknyás modellekig.
Figyelem figyelem! A szalon kínálata 30 darab egyenes vonalú, letisztult, minimál stílusú menyasszonyi ruhával bővült, melyeket egyenként 50.000 Ft-ért bocsátunk eladásra. Továbbá gazdáját keresi 50 darab tökéletes állapotú. A-vonalú vagy sellő fazonú esküvői ruha, egyenként mindössze 90.000 Ft-ért. Hangsúlyozzuk, hogy ezeken a menyasszonyi ruhákon sem folt, sem szakadás nem található. Jöjjön el a szalonukba, és győződjön meg róla saját szemével! A kedvezményes ár kizárólag a szalonban megjelölt menyasszonyi ruhákra érvényes. A kedvezményes ár már fel van tüntetve az esküvői ruha árcéduláján. A kedvezményes ár 2016.09.30-ig érvényes!

Jó hír azoknak, akik szeretnének különböző átalakításokat végezni a menyasszonyi ruhán, hogy a vásárlás után ez a ruha már sajátjuk, így akár az uszályból, akár a ruha hosszából lehet vágni.

img-left
img-right

De nem csak nekik ajánljuk az Igen Outlet ruháit, hanem mindazoknak, akik nem akarnak nagy feneket keríteni az esküvőjüknek, mindazoknak, akiknek nem az a fontos, hogy a legújabb kollekcióból válasszanak, mindazoknak, akik pénztárcabarát megoldást keresnek, mindezt KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL.

Ha Ön is ezen menyasszonyok közé tartozik, akkor jelentkezzen be az Igen Outletbe és használja ki az akciót szeptember 30-ig!

Adatkezelési tájékoztatónk megtekintéséhez kattintson ide!

Annak érdekében, hogy a megfelelő figyelmet tudjuk Önnek szentelni, és nyugodt, kellemes légkörben valósuljon meg az esküvői ruha próba, azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be szalonunkba!

Időpontfoglalás
Rendben